Végre léptem.

Nagy vonalakban annyit írnék erről, hogy életem legbutább és legrosszabb döntése volt, hogy 2016. januárjában összejöttem az akkori legjobb barátommal, azt hittem ismertem, de ez tévedés volt. Megkeserítette az életemet, el kellett hagynom minden barátomat akit szerettem, főleg, ha fiú volt az illető. Így történt, hát, hogy internetes barátomat is elhanyagoltam miatta. Pedig ő nagyon fontos volt nekem.. ha tudta volna mennyire.
Már amúgy is a végét járta felőlem az a kapcsolat , hisz nem tudtam én így bezárva élni, olyan fiatalon.. A sok lelki terror és erőszakoskodás után, megtörtént az, amitől féltem..
A nővérem és a barátja elmentek Tapolcára még jó pár emberrel egy nyár végi ''dínom-dánom''-ra, de persze engem nem engedett el ő.
Nagyon feszült voltam és ő is. Aznap szintén összevesztünk a semmin, ő leitta magát és az utcán futottunk össze. Ott hagyott engem egy szó nélkül, ahogy meglátott. Én persze futottam utána. Még jobban összevesztünk. Hogy is gondolhattam, hogy az engedélye nélkül ki mertem lépni az utcára.. nem is értem.. Az utcán ordítozott velem és hordott el mindennek. Egyszer csak jött egy belső hang és azzal egy akkora erő ami akaratom ellenére megmozdította a karomat és megpofoztam. Nem tudtam mit cselekszem, nem hallottam ő miket mondott, nem láttam semmit, csak magamba roskadva vártam, hogy lecsapjon rám. Még jobban ordítozni kezdett, én megfordultam, hogy ott hagyom őt. Ő elkapta a karomat, visszarántott és egy nagy lendülettel meg is ütött engem. Az arcomat fogva álltam ott, a sírást is abba hagyva, csak álltam és meredtem rá. Ő is lesokkolva nézett bele a szemembe. Nem szólt semmit csak megmerevedve bámult. Azt mondta egyszer, mikor mondtam, hogy félek tőle, hogy nincs okom, mert sosem fog megütni. Tudtam, hogy jogosan féltem, éreztem az elejétől kezdve, de féltem lépni. Most azonban megtettem amiért a barátaim könyörögtek nekem 8 hónapon át. Letöröltem könnyáztatta arcomat, megigazítottam a ruhámat és egy teljesen más nő állt vele szemben. Az az ütés rakott helyre engem. Mélyen a szemébe néztem és azt mondtam :
'' Szeretném, ha a ruháimat elhoznád majd , mert többet nem megyek át hozzád. Ennek itt vége, szakítok veled.''
Ő engedelmeskedett ,de tudtam, hogy legbelül megbánta a tetteit, de ez már engem teljes mértékben hidegen hagyott. Hazatértem a ruháimmal együtt és azt mondtam Édesanyáméknak, hogy szeretnék elmenni Tapolcára. Ők egyből tudták, hogy történt valami. Minél előbb szedtem a cuccaimat, hogy ne tudjak visszafordulni és vittek is engem a buszhoz. Nagyon hosszú utazásom volt. A telefonom 10%-on volt , tehát nem nyomkodtam, csak meredtem ki az ablakon. 4 órán át csak az elmémre voltam hagyatkozva, mindent át tudtam gondolni. 2 óra utazás után megcsörrent a telefonom. Félve megnéztem..ő volt az. Felvettem, azt kérdezte hol vagyok. Azonban a válasz megdöbbentette, hisz nem hitte, hogy komolyan mondtam a délutáni dolgot. Akkor is elkezdett velem ordibálni, és a sofőr, akinek a közelébe ültem, hisz nem tudtam mikor kell szállnom, néha hátra sandított, hogy kivel beszélnek így. Mikor megmondtam neki a telefonba, hogy moderálja magát,mert engem néz a fél busz , még hangosabban neki kezdett, ekkor rátettem a telefont és halk sírással a tenyerembe temetkeztem. A sofőr meghallott és azt kérdezte, hogy ki mer így beszélni egy ilyen kedves fiatal hölggyel ?! Én nem mondtam semmit , mert már jött a következő hívás.
"Hogy merészeltél elmenni? Itt hagytál engem? Tényleg így lesz vége? "
Amikor azt mondtam " igen, nem szeretnék többször beszélgetni veled " majd a következő ordítozás közben lemerült a telefonom. Egy "köszönöm Istenem''-mel nyugtáztam a dolgot és kicsit kényelembe helyeztem magam a távolsági busz ülésén. Se zenét hallgatni, se görgetni a facebook-on, se beszélni a legjobb barátnőmmel.. Semmit se tudtam csinálni, csak végig pörgettem az eddigi életemet a fejemben. Néztem ahogy a nyuszik és őzek szaladnak át az úton előttünk. Fél 1 körül lehetett, mikor arra jutottam, hogy ez a kapcsolat életem baklövése volt. Tudtam, hogy nehezen fogok lábra állni, de azt is tudtam, hogy ez valami borzasztó dolog vége, azonban valami nagyon-nagyon csodás kezdete. Csak arra tudtam gondolni, hogy alig várom, hogy odaérjek , feltöltsön a telefonom, és elújságoljam minden régi barátomnak: "Észhez tértem! Kérlek fogadjatok vissza."
Fél 2-kor szálltam le a buszról megmerevedett végtagokkal. Életemben nem esett olyan jól a cigi, mint akkor . Tesóm és barátja örömtáncot járva futottak oda hozzám, hogy végre vége ennek a rémálomnak.
Azonban ő még mindig nem hagyott békén.
Második napot töltöttem a csodás tapolcai nyaralóban, amikor írt. Ismét elhordott mindennek és nem értette, hogy miért akartam, hogy vége legyen. Persze mikor mondtam neki, hogy ezt már nem lehet visszafordítani akkor azt mondta " biztos megcsaltál engem, eddig bírtad te büdös kurva." Majd letiltott. Színvonal.
Itt ért véget ez a borzasztó kapcsolat és kezdődött meg egy nagyon szomorú időszak, azonban minden régi számomra kedves személyt visszaszereztem. Azt is akiről álmodoztam szörnyű kapcsolatom alatt. Igen, Őt.. Akit az akkori legjobb barátnőm által ismertem meg. 2015. októberében bejelölt engem Ő. Csak mivel nem tudtunk találkozni, én beletemetkeztem a borzadalomba, mint ahogy már írtam.


2016.szeptember . Megtudtam, hogy Pestre költözött , 10 percre a sulimtól. Kifordultam a bőrömből .