Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
the-notebook-1209

2016.12.09.

naszi · 4 hónapja
Volt egy nagyon jó barátom, aki iránt többet éreztem, mint barátság, de csak interneten beszéltünk, ezért nem foglalkoztam az érzéssel annyira. Azonban olyan érzelmeket tápláltunk a másik iránt, ami nekem nem volt megszokott. Az, hogy olyan ember iránt akivel még nem találkoztam szexuális "túlfűtöttséget" érezzek, számomra új volt. Megígértük egymásnak, hogy egyszer mi szexelni fogunk, akkor is ha lesz valami komoly kapcsolatunk vagy bármi, mert annyira kívántuk a másikat, vagyis én Őt biztosan.
 Ezt azonban én úgymond, "leküldtem a süllyesztőbe " és belefutottam a rossz kapcsolatba. Teltek a hónapok, mi egyáltalán nem beszéltünk már. 
Majd szépen lassan felkerestem mindenkit, Ő rá azonban féltem ráírni. Mit gondolhat rólam, eltűnt az egyik és jön a tartalék? Aggódtam, nem akartam, hogy végleg elveszítsem. Október felé végre rávettem magam..
Azonban Ő, velem ellentétben semmit nem változott és nagyon is örült annak, hogy megkerestem. Rengeteget beszéltünk kivel, mi történt. Remek hírként érintett, hogy nincs barátnője, azonban, volt valami ami szó szerint ki ugrasztott a bőrömből. Megtudtam, hogy kirakták őket az albérletükből és Rákospalotára költöztek a nagymamájához. Ami 10 percre van az iskolámtól. Tudom, elég szomorú, hogy kirakták őket, de nem tudtam szomorkodni. Végre találkozhatok vele. 
Teltek a napok, még mindig csak beszélgettünk, de találkozni nem találkoztunk. Kicsit szomorú voltam emiatt. November 23.-án van a születésnapom, ebben az évben szerdára esett. Ekkor megkértem, hogy azon a héten pénteken, november 25.-én végre találkozzunk mielőtt megyek bulizni tesómékkal. Természetesen belement és örült is neki, hogy találkozunk.
Nagyon kitettem magamért, annyit készülődtem, hogy tökéletes legyen minden, a kapuból visszafordultam, mert hagytam egy foltot a cipőmön.. Emlékszem mindenre. Az 17:05-ös busszal elmentem az állomásra, elértem a 17:22-es vonatot, amit amúgy nem szoktam azzal a busszal, 18:03 -ra beértem Újpestre és remegve szálltam le a vonatról. Próbáltam sietni a metróhoz , mert ő már várt rám Újpest-Központba, de az izgalom hátráltatott. Megkértem, hogy jöjjön le a metró elé, de nem jött le, fent várt rám. Egyből kiszúrtam, háttal ült a lépcsőnek, de nem akartam, hogy én vegyem észre őt ,azt szerettem volna, hogy ő lásson meg először. Akárcsak a filmekben. A lány sétál a lépcsőn maga elé néz, a fiú néz ő rá , majd a lány felpillant ,egymás szemébe néznek igézően, mintha lelassították volna az időt, majd a lány , tartva a női szokásokat, óvatosan elpirulva oldalra pillant. Lehet túl sok filmet nézek.. Hisz ez a valóság és ott nem mehet minden tökéletesen, de nekünk mégis sikerült ennek is jól sikerülnie. Letettem arról, hogy kecsesen felmászok a lépcsőn feléd , úgy mintha nem vennélek észre pedig már kilométerekről megpillantottalak, és csak néztelek, mikor figyelsz oda. Azonban úgy éreztem el fogom téveszteni a lépcsőfokot és  lenéztem, Te akkor nézhettél rám. Félre dobtam előrecsúszó hajamat, és felpillantottam rád. Megtörtént az a bizonyos első egymás szemébe nézés. Itt már tudtam, hogy ez csak a kezdet életem legjobb szakaszának (ami remélem halálom napjáig tartani fog). 
Ez a 15 lépcsőfok, konkrétan 5 másodperc, amit leírtam az előbb, az a sok gondolat ami ennyi idő alatt végigsöpör az ember agyán, az utolsó kettőnél, mikor a szemembe néztél egy örökkévalóságnak tűnt, mintha a lelkembe láttál volna. Majd megint mintha visszatért volna a normális "időben". Köszöntünk egymásnak és én szokásomhoz hívően egyből elkezdtem darálni a szöveget. Beültünk a kocsiba elmentünk a Pólus Centerbe , bementünk a Tescoba, majd a DM-be ahol levertem a fél parfümös polcot a táskámmal.
Annyira boldog voltam veled. Végre, annyi rossz után, végre önfeledten nevethettem. 
Kint ültünk a kocsiban és úgy éreztem, meghalok, ha nem adsz egy csókot nekem. Mutatni akartál valamit, amihez át kellett nyúlni rajtam keresztül és nem tudtam mit szeretnél. Eddig csak nyomulós fiúkkal volt dolgom és Te ebben is különböztél tőlük. Arra számítottam, hogy megsimítod a combomat, vagy magadhoz húzol ,de nem így történt. Vártál.
Rengeteget beszéltünk, majd Klau hívott, hogy menjek most már hozzájuk. Szomorú voltam, hogy el kellett válnunk egymástól, de boldog voltam,hogy megtörtént ez a találkozó. 
Lekísértél a metróhoz és a szokásos két puszival elköszöntünk egymástól, de amit te nem láttál, hogy a kocsiban én már írtam Dóri barátnőmnek , hogy perceken belül hívni fogom, és mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, már beírtam a számát. Elköszöntem tőled elindultam a lépcső felé és már hívtam is. Konkrétan sikítozva meséltem neki mindent, pedig semmit nem csináltunk. Már ekkor ennyire boldoggá tettél.
Klau kérdezte, hogy " Ki ez a fiú? " Én csak ennyit mondtam : "Csak egy barát, úgy sem lesz semmi.." És láss csodát....
Egész éjjel csak arra gondoltam, hogy meghalok, ha nem írok neked és a többiek nagyon mérgesek voltak rám,hogy a szülinapomkor telefonozok. 
A következő hétre megbeszéltük az újabb találkozót. Újpest Központban találkoztunk, izgatottan vártam. Sokat beszélgettünk megint. Ismét csak két puszis elköszönés. Nem bírtam már. 
Pár nappal később, a harmadik találkozónkkor elmentem Rákospalota-Újpest vasútállomásra és ott vártalak téged. 
Ott ültünk órákon át a sálamba takarózva, hozzád bújva és csak beszélgettünk és beszélgettünk.. Éreztem, hogy most meg fog csókolni! Biztos voltam benne. Eljött velem villamossal Központba. Jött a busza megfogtam a karját adtam két puszit az arcára, végig simítottam lassan a kezét " szia Marci" és egy kicsit vártam. De semmi. Pedig ez volt a jel. Kicsit szomorúan, de mégis erősen indultam haza, hogy a következő alkalmat nem halasztom el. Nem tudom, hogy Ő gondolt-e rám ilyenkor vagy sem, de ez már mindegy is. Hazafelé tartottam és chateltünk. Átváltoztattuk egymás becenevét "Nyuszira". Vártam a pénteket. Akkora beszéltük meg a 4. találkozót. Ez December 9.-e volt. Suli után mentem az állomásra és vártalak téged. Gondoltam ma is ott  fogunk ülni, vagy valahova máshova elmegyünk, de nem így volt. Szó nélkül elindultál a peron másik felébe. Kérdeztem, hogy hová megyünk. Te azt mondtad haza. Azt hittem ennyi volt a mai nap kettőnknek. Ma sem csókoltam meg- gondoltam. Megállt hátra pillantott és megkérdezte, hogy " mi a baj? miért nem jössz? ". Félve, de elindultam. Nem tudtam mire számítsak. Azt mondta, nagyon éhes azért szeretne hazamenni. 
Hazamentünk, ő evett én csak néztem. Videót akart nézni a telefonján, mert hogy evés közben neki néznie kell valamit. Viccből mondtam ,hogy " nézz engem" . Ő mosolyogva így tett. Nagyon furcsa volt azt látni, hogy valaki így néz rám. Zavarba hozott. 
Evés után bementünk a szobába és lefeküdtünk az ágyára. Egy kis kanapéágya volt ,amit ki lehet húzni rendes méretűvé , de neki nem volt kedve,  így egy egyszemélyes kis helyen feküdtünk ketten. Ha nem ismerném, azt mondtam direkt tette,hogy közel fekhessünk együtt, de nem gondolja ennyire túl a dolgokat. 
Ott feküdtünk egymás karjaiban és én nekem kicsúszott egy mérhetetlen nagy butaság a számon....:
" Marci én annyira szeretlek téged!" 
Óráknak tűnő tizedmásodpercek alatt én csak ordítottam gondolataimban :
"MIVAN?????????????????????"
Egy kibaszott 'Szeretlek"-et mondtam neki a 4. találkozáson. Teljesen megbolondultam- gondoltam.
Majd mikor letelt az örökkévalóság megszólalt: 
"Én is téged!"
És szorosan magához ölelt. Nem hittem el ,hogy ez velem most megtörtént és nem ijedt meg tőlem. 
Ettől a mondattól akkora erőt kaptam valahonnan, felemeltem a fejemet, megfogtam az arcát és határozottan, de mégis gyengéden megcsókoltam.
Sosem kellett nekem először megcsókolnom valakit.. Ahogy mozdultam oda, hogy megcsókolom,majdnem megtántorodtam de a puha húsos ajkai,mintha magukhoz húztak  volna. Tökéletes volt minden. Ő visszacsókolt és egymásnak estünk.
Kifordultam önmagamból. Teljesen felpezsdültem és elborult az agyam. Kívántam őt. Nagyon. Szerelemből.
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
naszi
2015. októberétől napjainkig